Mindenki vágyik a csodákra, szerintem te is.

Sokszor azt hiszed, hogy az csak a kiváltságos emberekkel történik meg, akik a szerencse csillagzata alatt születtek.

Tudnod kell, hogy ezt te is bármikor elérheted.

Ez a blog egy babára vágyó kliensemről szól, akit nevezzünk most K-nak.

Ő megélte ezt a csodát, tett is érte nagyon sokat.

Cserébe újjászületett és hatalmas dimenziókat lépett át önmaga korlátai felett.

Igen, tényleg lehetséges…

 

A történet

 

K-val 3 hónapja kezdtük el a közös munkánkat.

K tavaly volt lombik kezelésen. Nagyon nehezen volt stimulálható, egyszerűen nem akartak tüszői lenni.

Végül a gyógyszer és injekció dózis megemelése mellett sikerült 3 tüszőt produkálnia, viszont nem voltak megtermékenyíthetőek.

Engem azért keresett meg, mert tudta, hogy ő egészséges akar lenni és mentálisan kell ehhez rendbetennie magát, hogy a teste és szervei is egészségesek legyenek.

Ennek az előzménye az volt, hogy csatlakozott a babaravagyom.hu zárt csoporthoz, ahol felnyílt a szeme és megértette, hogy milyen belső folyamatok blokkolják a fogantatást és egyáltalán a szervezetünk egészséges működését.

Belevágtunk a munkába és az oldásokba.

Menet közben kiderült, hogy olyan rossz élménnyel töltötte el a lombik, a környezet és a személyzet is,ahol a lombikot végezték, hogy még ha a városra gondolt vagy a környékén járt is gyomorgörcse lett.

Ennek a stressznek az oldásával kellett kezdeni a munkánkat, hiszen K nem tudja elkerülni a lombikot.

A párja eredményei nem teszik lehetővé a spontán fogantatást.

Tipikus példája annak, hogy a nők mennyire átveszik a párjuk problémáit és teszik önmagukat is “beteggé” a negatív gondolataik által.

Sok gátló dolog a felszínre jött, főként az, hogy:

  • miért nem tudja megélni a nőiességét,
  • miért akar minden folyamatot irányítani és
  • miért nyomja el magában annak a lehetőségét, hogy egyszerűen boldog és felszabadult lehessen.

Ezeket az eseményeket tártuk fel és még zajlik a közös munkánk, ami már eddig is reményteljesen alakult.

 

 

Nem szed gyógyszert most, nincs még stimulálva, spontán ciklusból let két érett tüszője…

Aztán egy újabb kontroll vizsgálatról ezt a hírt kaptuk 🙂 Kimásolom, a lényeget, mert nem látszik igazán

 

Volt a fél éves ellenőrzésem,sokkal jobbak az eredményeim,mint eddig.Ilyen komolyan van,Brigi?!
Tudom,hogy azt vonzom,amilyen en is vagyok,es azt latom meg,amilyen en is vagyok.Csak olyan hihetetlen valtozasok ezek!Nagyon boldogga,es bekesse tesznek! 🙂

 

Jó a kérdés, igen van ilyen.

 

Hogyan lehetséges ez?

 

A legtöbb helyen szólnak a meddőségi orvosok is, ha nem találnak szervi bajt, hogy lelki eredetű a probléma.

Erre jó példa egy másik babaravagyom.hu csoporttag levele:

 

Sajnos a legtöbben elbagatelizálják ezt a fontos tényezőt.

Az orvosokra bízzák a megoldást és úgy érzik ők mindent megtesznek azzal, hogy az előírt gyógyszereket, stimulációs szereket megveszik, beveszik, beszúrják.

A példa azt mutatja, hogy bizony ez nem elég.

A stresszoldó kezelés és az önismereti ismeretek segítik feltárni azt, hogy ki vagy te valójában.

Milyen negatív érzések köszönnek vissza a múltadból a jelenedben, ami akár betegségek vagy bármilyen problémáért felelős az életedben.

Ezek a negatív élmények negatív gondolatok formájában raktározódnak el az agyadban és önbeteljesítő jóslatként ezek válnak valósággá.

Biztosan sokat hallottál már arról, hogy a gondolataid határoznak meg téged, az agyad irányít mindent.

Ez nem egy klisé, hanem valóban így van.

 

Összességében

 

A legfontosabb dolog az életben, az lenne – szerencsére egyre többen látják ezt (a nyugati kúltúrában, hiszen a keleti kúltúrában hagyomány a

prevenciós/megelőző eljárások alkalmazása)-, hogy a gondolataink megválasztásával az életünk minőségét változtatjuk meg.

Hogy ehhez pénz kell?

Attól függ mi a mérce, mi ér többet?

Az életed, a boldogságod, az egészséged, önmagad. Hosszútávú befektetés a jövődbe.

Vagy a szenvedélyeid, függőségeid, problémáid és az önsajnálat.

Mindig van választás, csak rajtad múlik.

Szeretettel

Zuppán Brigitta

Kineziológus

 

 

Share This